Érsebészet

Érsebészet
Hozzávetőleg a népesség fele szenved valamilyen vénás megbetegedéstől, a visszértágulat ezeken belül az 50 év feletti korosztályban két emberből egynél, illetve a teljes felnőtt lakosság 15-25 százalékánál fordul elő.

Visszértágulatok akkor keletkeznek, ha a vér a láb alsó traktusából nem megfelelően áramlik a szívbe. Minden véna rendelkezik „szeleppel”, amely nyitott állásban a szív vérellátását segíti elő, zárt állásban pedig akadályozza a vér visszaáramlását (az ún. „refluxot”) a lábba. Ha ezek a szelepek nem megfelelően működnek, a vér átszivárog rajtuk, és rossz irányba halad, a láb felé. A vér túltelíti és felfújja a bőr alatti, felszíni ereket, ennek eredménye a visszértágulatnál látható duzzanat.

Az erek elzárószelepei és falai vékonyak és rugalmasak, és számos feltételnek megfelelően nyúlhatnak, például terhesség, öregedés vagy épp genetikai örökség hatására. A visszértágulat súlyos eseteit nevezzük krónikus vénás elégtelenségnek. A krónikus vénás elégtelenség fájdalommal, enyhe lábfáradtsággal és lábnehézséggel jár, kezeletlenül hagyva a krónikus vénás elégtelenség fekélyeket okozhat, amelyek kezelése már nagyon nehézkes.

Lézeres visszérkezelés eredménye 1

Endovénás lézeres kezelés előtt (balra) és után (jobbra)

Foglaljon időpontot online!

Érsebészeti betegségek kezelése — Nd:YAG endovénás lézerterápia

Az verőér betegségek tünetei attól függőek, hogy mely verőéren alakul ki tágulat, szűkület vagy az elzáródás. Tünetmentesen növekedhetnek a hasban vagy mellkasban a főverőéren kialakult tágulatok, amelyeknek a veszélye abban rejlik, hogy kiszakadásuk életveszélyes állapotot hoz létre. Ezért ha a hasban korábban nem észlelt jelentős lüktetést észlel, érsebészeti vizsgálat indokolt.

A nyaki verőér szűkülete is sokáig tünetmentes maradhat, ám az első tünet az egyik oldali testfél bénulása lehet. Ezt, az egyik legveszélyesebb érbetegséget gyakran a szakértő fül, egyszerű fonendoszkóppal való meghallgatással is kiszűri. Korán panaszt okoz azonban az alsó végtagi érszűkület. A nehezített járás, a járás közben jelentkező lábikra fájdalom, ami néhány perces pihenés után megszűnik, gyakran kezdődő érszűkületre utal. A betegek jelentős része ezeket a tüneteket sokszor reumatikus eredetűnek véli, pedig érsebészeti beavatkozást igényelnek.

 

Visszeresség

A visszeresség népbetegség, Magyarországon a lakosság legalább 40%-a szenved visszérbetegségben, de vannak olyan statisztikák, melyek szerint a lakosság több mint 70 %-át érinti. Kialakulásában döntően genetikai okok játszanak szerepet. A másodlagos visszér formák, leggyakrabban mélyvénás trombózisok ritkábbak.

Az örökletes okok mellett bizonyos hajlamosító tényezők gyorsíthatják, és súlyosbíthatják a betegség kialakulását. Ezek közül legjelentősebbek a mozgásszegény életmód, adott foglalkozások (tartós állás, ülést igénylő munkák) és az elhízás, tehát a civilizációs ártalmak. A betegség kezelése annak súlyosságától és a megjelenési formájától függ.

Az enyhébb formák (mellékági, vagy az un. seprűvénák) döntően esztétikai problémák, kezelésükre általában elégséges a testsúly csökkentése, sportolás, úszás, illetve egyszerű lézeres terápiával is kezelhetők. A tágult mellékágak, seprűvénák, ill. ún. retikularis varixok sclerotiáló kezeléssel (injekció, lézer) eltüntetők.

A betegség tünetei (fájdalom, gyulladás) kenőcsökkel, gyógyszerekkel csökkenthetők, de természetesen a visszértágulatokat nem mulasztják el. Előrehaladottabb esetben csak a műtét hoz megoldást, az operáció esztétikai javulást is eredményez. A régebben alkalmazott hosszú metszéseket, több hetes lábadozást, gyakori kiújulást napjainkban korszerű műtéti technika váltotta fel.

 

Visszeresség a terhesség alatt

Terhesség alatt nagyobb eséllyel alakul ki visszeresség, a meglévő vénás tágulatok növekednek, panaszossá válnak. Emögött részben a hormonális változások, részben a megnövekedett testsúly, illetve a kismedencei nyomásfokozódás áll. Bár nem igazolt a vénás gyógyszerek magzatkárosító hatása, ennek ellenkezőjét sem tudjuk pontosan, így a gyógyszerszedés nem javasolt. Terhesség alatt a műtéti beavatkozás sem javasolt, a várandósság idején kialakult tágult vénák egy része ugyanis a szülés után visszahúzódik.

Verőérbetegségek szűrése, diagnosztizálása, gyógyítása

A beteg kikérdezése és fizikális vizsgálata után a perifériás artériás véráramlást megállapítható, hogy szükség van-e további vizsgálatra, vagy rendszeres ellenőrzés mellett beállított gyógyszeres terápiával a betegség előre haladása megállítható. Amennyiben a beteg állapota megkívánja, a teljes körű kivizsgálás és érsebészeti műtét elvégzését, illetve az ezt követő gondozás és kezelés szükséges.

Egyénre szabott megítélés alapján alakítjuk ki a megfelelő terápiát, hogy fásli vagy megfelelő hosszúságú és kompressziós fokozatú gumiharisnya viselése, a vénafalra jótékony hatást gyakorló, a láb duzzanatát és gyulladást csökkentő gyógyszerek adása, vagy vénás torna alkalmazása javasolt-e?

 

 

Injekciós kezelés – szkleroterápia

Az injekciós kezelés során a kezelendő vénába olyan gyógyszert juttatunk, ami elősegíti a vénafal összetapadását, külső nyomás (kompresszió) mellett a kezelt véna szakasz végleg elzáródik. A kezelést követően pólya vagy kompressziós harisnya viselése szükséges. Ez a kezelés elsősorban a kisebb vénák és a seprűvénák, eltüntetésére szolgál.

A láb normál vérellátása átkerül a mélyebb erekbe. Egy tipikus szkleroterápiás kezelés 15 perctől egy óráig tart, a kezelés végén szorítókötés kerül a kezelt területre. Bár az oldat befecskendezésére használt tű kicsi, néhány páciens a folyamat során tapasztalt fájdalomra panaszkodik. A nagyobb, oldattal ellátott ereknél keletkező „púpok” az ún. vérzárványok veszélytelenek. A befecskendezést követő néhány héten belül maguktól is felszívódhatnak.

Lézeres visszérműtét

A lézeres visszérműtét a legjobb esztétikai eredményt nyújtja. A hagyományos műtétekkel szemben, a metszés néhány milliméteres, a beavatkozás után ezek sebeit felszívódó öltésekkel zárjuk. A lézerfény pedig minimális szöveti roncsolódást okoz.

Fájdalommentes! A néhány milliméteres metszést követően a sebész egy ceruzabél vékonyságú lézer szondát vezet a célzott erekbe, és lézerfény segítségével elzárja azokat. A keringés ettől kezdve a mélyvénás rendszer felé terelődik és ezzel jelentősen javul a láb keringése is. A kis metszések alig okoznak fájdalmat.

A lézeres visszérműtétet helyi érzéstelenítésben végezzük. Célunk, hogy a fájdalmas visszereknek és a műtétnek emléke se maradjon.

Nagyon gyors gyógyulás! A lézeres visszérműtét kiújulási gyakorisága jelentősen elmarad a hagyományos műtéti eljárásokénál. A beavatkozást követően nincs lábadozási idő, ágyban fekvés, néhány nap után már ismét munkába is állhat.

 

Érsebészet: endovénás lézeres visszérműtét előnyei

 

Non-invazív, bőrön keresztüli beavatkozás

  • ambuláns módon történik
  • kisebb méretű visszér tágulatok kezelésére alkalmas
  • több, egymást pár hetes időközönként követő beavatkozás is szükséges lehet a várt eredmény eléréséig

Visszér belsejében végzett  beavatkozás:

  • ambuláns módon, helyi érzéstelenítésben történik
  • teljes kivizsgálás és műtéti előkészítés előzi meg
  • beavatkozás után a páciens felkelhet, nincs szükség fekvési időre
Lézeres visszérműtét eredménye

Egy nappal az utókezelés után (balra, három héttel később (középen) és két hónappal később (jobbra)

Elkötés és érmetszés nélkül

Egészen a közelmúltig a nagy illetve perforáló visszértágulatok megszokott kezelési módja az elkötés és az érmetszés volt. Elkötés esetén a visszéren egy vagy több bemetszést ejtenek, az ér pedig ezután elkötésre kerül. Ha az elkötés el tud szigetelni egy rosszul működő szelepet, és az ér, valamint az alatta levő szelepek egészségesek, az ér fennmaradó része a helyén marad és továbbra is részt vesz a keringetésben. Amennyiben az ér több szelepe és maga az ér is súlyosan sérült, az ér (vagy annak beteg szakasza) általában eltávolításra (metszésre) kerül. Egy ér kimetszése érdekében a sérült ér alatt ejtenek bevágást, az eret ezt követően megfogják és műtéti úton eltávolítják. Az érmetszés egy akár nyolc órát is igénybe vevő folyamat, és általános altatást, valamint akár 6 hétig tartó lábadozást is igényel.

Mivel a visszérsebészet invazív eljárás, ugyanolyan kockázatokkal jár, mint az általános sebészeti beavatkozások, ideértve a fertőzést, vérzést, illetve az altatás kockázatait. Ha a test vérerei közül az egyik leghosszabbon (a nagy lábvéna, VSM) a térd alatt érmetszést végeznek, idegsérülés miatt érzéketlenség állhat elő. Az érmetszéses és érkötéses sebészeti beavatkozások általános mellékhatásai között szerepelhet az időszakos fájdalom vagy kényelmetlen érzés, zúzódás, véraláfutás, érzéketlenség, sebgyulladás.

Az érmetszés invazív eljárás, és nem volna szabad olyan idősebb felnőtteken alkalmazni, akiknél egy műtét egészségügyi állapotuk miatt magas rizikót jelent. Nem megfelelő választás ezen felül a láb keringési zavaraiban, bőrfertőzésekben, véralvadási zavarokban szenvednek, illetve artéria és véna közti abnormális átjárókkal rendelkeznek. A terhes nők számára sem megfelelő eljárás az érmetszés. Mivel az érmetszés sebészeti eljárás, néhány páciensnél soha el nem tűnő hegek keletkeznek.

Aranyér

Az aranyér kialakulása mögött gyakran civilizációs okok állnak, leginkább a kevés rostot tartalmazó, fűszeres, puffasztó étrend, obstipáció és mozgásszegény életmód. Nem ritka esetben az említett kiváltó tényezőkön kívül a háttérben végbéldaganat húzódhat meg, ezért az aranyerek kezelése előtt az esetleges rosszindulatú folyamatot ki kell zárni, esetenként a teljes vastagbéltraktust át kell vizsgálni.

Az aranyér sok apró visszérből álló gomolyag a nyálkahártya alatt, melyet a végbél ütőereinek végágai látnak el. A vénás hálózat növekedésével az „aranyér” fokozatosan megduzzad, és egyre jobban előtüremkedik. A tünetek általában arányosak a csomó nagyságával: kezdetben csak bizonytalan végbéltáji diszkomfort érzés, viszketés jelentkezik, majd a nodus kiboltosul a végbélnyíláson. Ez eleinte spontán visszahúzódik, előrehaladott esetekben azonban az aranyeres csomók kizáródhatnak Ilyenkor körkörös terime észlelhető, mely igen érzékeny, és gyakran orvosi segítséggel is nehezen helyezhető vissza a végbélbe.

A csomó trombózisa esetén fájdalmas, tapintható képlet jelenik meg. Gyakori kísérőjelenség a vérzés, mely a székeléstől függetlenül is jelentkezhet. Az említett véres székürítésen kívül az állandósuló székelési inger, hasmenés- székrekedés váltakozása hívhatja fel a figyelmet daganat jelenlétére.

Aranyér kezelése

A kezelés a betegség stádiumától függ. Enyhe tünetek esetén diéta mellett gyógyszeres kezelést, kúpokat javasolunk. Előrehaladottabb stádiumban a legelterjedtebb kezelési mód az ún. Barron ligatura, mely a nodusok gyűrűzését jelenti: az előemelt csomó tövére szoros gumigyűrűt helyezünk, mely a vérellátását megszünteti, így a képlet elhal, és néhány nap alatt lelökődik.

  • forduljunk azonnal orvoshoz, ne halogassuk a kivizsgálást;
  • fogyasszunk rostokban dús ételeket, igyunk kellő mennyiségű folyadékot;
  • fürödjünk váltott vízben, vagyis meleg illetve hideg víz cserélgetésével;
  • vécéhasználat után papír helyett használjunk nedves kendőt, vagy végezzünk ülőfürdőt tisztálkodásként.

A terhesség alatt növekvő progeszteron hormonszint miatt meggyengülnek a vénafalak, a medence vénáira erős nyomást gyakorol a növekvő méh fizikai nyomása, emiatt pedig csökken a vér vénás visszaáramlása. A terhesség idején ráadásul gyakrabban fordul elő székrekedés, így a végbél feszülése vezethet aranyér kialakulásához. A várandós kismamák gyakran szenvednek az aranyértől, főként a terhesség utolsó harmadában. Ha ezt nem kezelik megfelelően, a szülés után is visszamaradhat ill. visszatérhet az aranyér.

Az aranyeret gazdag ér- és ideghálózat alkotja, amely a záráson kívül, a székletürítés szabályozásában is részt vesz. A gond akkor kezdődik, amikor különböző hatások miatt a záróizomzat tónusa megváltozik, a belső érhálózatban nagyobb nyomás lesz, az erek szélesebbé, kanyargósabbá válnak, az aranyér egyre nagyobbá válik. A belső érhálózat alkotja a belső aranyeret, ezzel szemben a külső érhálózat alaphelyzetben nem képez külső aranyeret. Itt csak akkor látható csomó, ha a külső érkötegen vérrög keletkezik, vagy a belső aranyérrel együtt, a nagyobb nyomás miatt szinte azokkal összefolyva észlelhető a záróizomzaton kívül is duzzanat.

A külső aranyér ambuláns beavatkozással gyorsan megszüntethető. Műtéti beavatkozást a IV. fokú aranyér igényel, a II-III. fokú aranyér esetén más, hőhatással vagy hegesedéssel járó aranyér kezelés is alkalmazható. A kezelések pontos megválasztásával, kombinációjával a szövődmények is megelőzhetőek.

Az I-II, ritkán a III. fokú aranyeres csomók kialakulása esetén gumigyűrűs ligációt alkalmazunk. A kezelés kórházi beutalást nem igényel, gyorsan, kíméletesen elvégezhető. Egy speciális eszköz segítségével gumigyűrűt helyezünk a megnyúlt, vérrel teli nyálkahártya többletre, így az aranyér 5-10 nap alatt elhal, a nyálkahártya pedig az izomzathoz rögzül. Az eljárás sikeressége meghaladja a 95 százalékot.

Foglaljon időpontot online!

Kiemelkedő szakértelem és csúcstechnika

A Róbert Genium Esztétikai Központban célunk szaktudásunkat a legújabb technológiák alkalmazásával kamatoztatni, ezáltal nyújtva hatékonyabb, kíméletesebb, eredményesebb orvosi segítséget. Sebészeti és lézeres kezeléseinket minden esetben diagnosztikai vizsgálat, állapotfelmérés előzi meg, a kezelési tervet mindig egyénre szabottan állítjuk fel.

Érsebészeti vizsgálat menete

Az első vizit részletes vizsgálattal indul. Amennyiben rendelkezésre állnak korábbi vizsgálati leletek, írásos és képi dokumentációk, ezeket kérjük, hozza magával. A vizsgálat a panaszolt terület megtekintésével kezdődik, melyet részletes érsebészeti vizsgálat követ. Megtapintjuk, meghallgatjuk a nyaki ereket, felső végtagi ereket, a lágyéki és alsó végtagi ereket, a típusos pontokat meghallgatva az erek és a szív feletti zörejeket.

Alsó végtagi panaszok esetén vagy tapinthatatlan pulsus mellett Doppler vizsgálatot végzünk, meghatározzuk a végtagi keringésről fontos információt nyújtó Doppler-indexet, mely a lábakon és a karokon mért vérnyomások hányadosa (boka-felkar index).

Visszeresség esetén helyben lehetőség van mind injekciós sclerotizáló kezelésre, mind lézeres kezelésre.

Benőtt köröm kezelését, jó-és rosszindulatú bőrelváltozások kimetszését szintén ambulánsan, helyben, kisműtétek keretében végezzük.

Végbéltáji panaszok, aranyér és berepedések (fissurák) esetén a vizsgálat kiterjed a fájdalom vagy vérzés okának tisztázása, szükség esetén Barron ligatura.

Dr. Nagy András

sebész - érsebész, sebészeti lézerspecialista

Rendelési idő:
szerda 9-16 óra
(kéthetente)

Foglaljon időpontot online!

Kérdése van? Több információt szeretne? Időpontot egyeztetne? Adja meg telefonszámát, és munkatársaink hamarosan felkeresik Önt.

    Név (kötelező)

    Telefonszám (kötelező)

    Mikor hívhatjuk?
    Kérjük, jelölje meg a napszakot vagy hozzávetőleges órát, amikor munkatársunk telefonon keresheti Önt.

    E-mail cím

    Ellenőrző mező: mennyi 5+5? Kérjük írja be a számot.

    

    Rólunk

    

    Fotona technológia

    

    Média megjelenések

    

    Kisokos

    
    

    Látogasson el hozzánk!