Inkontinencia: a tabu népbetegség
A vizelet-inkontinencia olyan gyakori, mint a szénanátha, mégis az egyik legnagyobb tabunak számít, szinte a szexuális zavaroknál is nagyobb hallgatás övezi. Pedig az emberek 6-7%-át érinti. Ráadásul ma már könnyen kezelhető is: a legkorszerűbb orvosi lézerrel műtét nélküli, fájdalommentes, természetes megoldást tudunk rá.
A nők legalább harmada találkozott élete során a vizeletcsepegtetéssel, a jelenséget a köznyelv is az orvosi nyelvből átvett inkontinencia néven emlegeti. Becslések szerint szerte a világon 50-200 millió ember szenved inkontinenciában, a fehér nőknél és a fejlett nyugati társadalmakban kétszeres valószínűséggel alakul ki inkontinencia, mint a feketék körében, különösen igaz ez a stressz- és a méhelőreeséssel összefüggésben kialakuló inkontinenciák esetében. Azokban az országokban, ahol több figyelmet fordítanak az inkontinenciára, oldódni látszik a tabu jellege, és egyre többekben tudatosul a probléma. A statisztikák, vizsgálatok és terápiák tekintetében egyértelműen Európa jár az élen.
Enyhe inkontinenciának nevezzük az akaratlan vizeletvesztést, ha az akármilyen kis mértékben valaha is bekövetkezett, és mértéke napi 150 ml alatt van. A tüsszentéskor, nevetéskor elcseppenő vizelet is inkontinenciának számít.
Aligha vannak pontos adatok arról, hány embert és milyen formában érint a kellemetlen vizeletvesztés. Egyes nemzetközi orvosi, nagy skálán végzett kutatások szerint az össz fenőttkorú népesség 6-7 százalékát, más, önbevalláson alapuló felmérések szerint a fiatal nők 4-14%-át, az idősebb hölgyek 15-35%-át érinti. Az akaratlan vizeletvesztés nagyjából négyszer annyi nőt érint, mint férfit. Ez a női anatómiából, a gyerekszülésből és az inkontinencia kialakulásának a nemek között részben eltérő okaiból adódik. Idős korban az emberek harmadánál – kétharmad részben nőknél – jelentkeznek vizelet-visszatartási problémák.
Egyre gyakoribbak az enyhe, de a mindennapi életvitelt már zavaró tünetek a 25-29 éves nők között, 50 éves kor fölött, a menopauza után pedig lényegesen megugrik az előfordulás, és a súlyos formák válnak igen gyakorivá.
Ebben az időszakban lassan csökken a szervezet ösztrogén-termelése, ezért még ma is sokan úgy vélik, hogy a menopauza idején beköszöntő hormonális változások (az ösztrogén- és progeszteronszint csökkenése) az inkontinencia egyik jelentős rizikófaktora a hormon hiánya, amit hormonpótlással kell enyhíteni. Számos kutatás igazolta azonban ennek ellentétét. Egy átfogó 1993 és 1998 között 27 ezer hormonpótló kezelésben részesült nő adatainak elemzésével végzett amerikai vizsgálat például igazolta, a meglévő inkontinencia esetén az ösztrogén, illetve ösztrogén és progeszteron adása egyértelműen rontott a nők inkontinens állapotán.
Az okok között szerepel a húgycsövet körülvevő anatómiai struktúrák elernyedése, és a húgycsövet záró izom elégtelen működése.
Különböző kutatások egybehangzóan igazolták: rontja a vizelettartási képességet a túlsúly, a mozgásszegény életmód és a dohányzás (utóbbi jobbára közvetetten, a gyakori köhögési inger révén vesz részt a stressz-inkontinencia kiváltásában).
Szülés és inkontinencia
Az inkontinencia szerte a világon a szüléssel és a szülések számával mutatja a legszorosabb összefüggést. Az inkontinencia mindenhol általában a várandósság idején jelentkezik először, a kismamák nagy százaléka tapasztal vizelettartási nehézséget a 9 hónap alatt, a szülések számával pedig nő kockázat. Friss kutatások szerint négy szülés után szinte kizárt, hogy tökéletes legyen az akaratlagos vizeletürítés.
Szülés során a medencefenéki izomzat sérülhet, ereje és idegfunkciói elveszhetnek, stressz inkontinenciát és medencefenék tartási problémákat eredményezve.
A császármetszés közvetlenül a szülés utáni időben megóvja a nőket az akaratlan vizeletvesztéstől, de ez az előny azután a korral eltűnik. Nem helyes gyakorlat ezért a vágást előnyben részesíteni. Az összes szülés közül a komplikációmentes, helyesen levezetett hüvelyi szülés a legkedvezőbb az inkontinencia szempontjából.
Az inkontinencia kezelése
A vizelettartási és vizeletürítési zavarok helyes diagnózisához fontos felmérni az okokat és a panaszokat: a páciens milyen körülmények között tapasztal vizeletvesztést, milyen vizelési ingert érez, mennyi vizelet távozik, mióta vannak panaszai, romlik-e az állapota, a kórtörténethez nőknél hozzá tartozik korábbi szülések megismerése. A kivizsgálás nőgyógyászati, urológiai és urodinámiás vizsgálattal történik.
Enyhe esetben egyszerű életmódváltás is sokat segíthet, ha az ember odafigyel a rendszeres, nem túl nagy időközönkénti vizelet-ürítésre, kerüli az alkoholfogyasztást és a vízhajtó hatású italokat, és gondot fordít az érintett izmok megfelelő edzésére, tornájára. Enyhe esetekben segíthetnek gátizom tornagyakorlatok is, vagy esetenként a gyógyszeres kezelés (pl. gyulladás okozta, vagy hiperaktív hólyag okozta vizelet inkontinencia).
Sokszor azonban csak a műtét (hüvely plasztika, szalag műtét, háló beültetés stb.) jelent érdemi kiutat, illetve újabban a műtétet kiváltó lézeres beavatkozás hoz tartós illetve végleges megoldást. Utóbbi egy forradalmian új nőgyógyászati eljárás, mely pár éve elérhető Magyarországon is.
Míg a műtét kórházi beutalással, fájdalommal, metszéssel, vérzéssel, lábadozási idővel jár, a legkorszerűbb lézeres kezelés nem igényel beutalást, kétszer 15-20 perces beavatkozást jelent mindössze, fájdalommentes, nem jár vágással, metszéssel, heggel, lábadozással. Életkortól függetlenül alkalmazható, a fiatal nőktől akár 90-es éveit taposó idősekig is működik.
A klinikai tanulmányok tudományos eredményei kiváló eredményekről számolnak be enyhe és középsúlyos stressz inkontinencia kezelés tekintetében:
- a páciensek csaknem 70%-a teljesen tünetmentes 120 nap elteltével;
- 120 nappal a kezelést követően a páciensek 94%-a számolt be jelentős javulásról és 68%-ának szűnt meg teljesen a vizeletvesztése;
- minden stressz inkontinencia mérési paraméter javulása;
- mellékhatással nem találkoztak egyetlen tanulmány során sem.
TUDJON MEG TÖBBET AZ INCONTILASE LÉZERES INKONTINENCIA-KEZELÉSRŐL